prosztata masszázs hirdetés feladás



masszázs másképpen



Mennyibe kerül a masszázs? Masszázsárak 2009-ben

2013-09-04

A masszázs ára függ a szolgáltatást nyújtó személyétől, képzettségétől és a helyszíntől is, mert az egyik maszoda egy sebtiben kifestett kukatárolóban üzemel, a másiknak meg csak a berendezése került hárommillióba és akkor a légkondiról meg a Grimm-meséket mondó, Tiffany-lámpás zuhanykabinról még szó sem esett. Persze ettől függetlenül előfordul, hogy épp ugyanannyit kérnek mindkét helyen.

Nem mindegy aztán az sem, hogy egy kommersz masszázskrémet kennek rám, aminek kilója négyszázötven forint, vagy egy speciális, polipuszonykivonatos hidrogénezett vidrafaggyút, amit a kizárólag Zambiában virágzó püspöklila fuszujkavirág bibéjével aromásítottak, és aminek a kikísérletezése nyolc burmai szűzlány életébe került és amiből egy kis kétgrammos tégely 21.700 Ft + ÁFA + futárszolgálat a törökbálinti AMWAY raktárból+marketingterv.

Ismereteink szerint a Budapest-vidék ellentét kizárólag a thai masszázs szolgáltatást nyújtó helyeken érvényesül a megszokott módon, vagyis hogy vidéken olcsóbb, a többi esetben drágább, vagy ugyanannyi, talán a kisebb kínálat és a szolgáltatók magabiztosságnak nevezett szemtelensége miatt.

A thai masszázs átlagárai Budapesten egy órára:
a hagyományos 8-9.000 Ft
az olajos 10-13.000 Ft
a talpmasszázs 5-7000 Ft
a herbálmasszázs pedig 9-11.000 Ft

vidéken, meg a magas bérleti díjjal üzemelő plázákon kívül általában egy ezressel olcsóbb minden.

A gyógymasszázsok átlagos ára egy órára vetítve 3-4000 Ft, egyes szállodákban ennek a duplája, de előfordul a háromszorosa is, ami csak ritka esetben arányos az érte kapott többletszolgáltatással, itt a masszázsblogon is szerepelt korábban egy sztori, aminek a főhőse egy négycsillagos szállodában ingyen dolgoztatott tanulólány munkájáért fizetett 7000 Ft-ot, miközben ő magyarázta el a kicsilánynak, mit hogy kell csinálni.

A fürdőkben általában órás masszázsra nincs idő, futószalagon megy a program és az árakat 20 percben adják meg, ami 2-4000 Ft. Ennek egy részét olykor a TB fizeti, viszont a blogunkban megszólaló masszőröktől IS tudjuk, hogy várják a borravalót rendesen, lehetőleg előre, mert csak akkor hajlandók a minőségi munkára.

Az erotikus masszázsok esetén alapárról + extrákról beszélünk.
Az alapár 2009 nyarán, a válság kellős közepén általában 10.000 Ft/óra, az extrák pedig darabonként 3000 Ft. Vannak masszőzök, akik 5000 Ft alapról indulnak és 3000 Ft-ot kérnek a "kézi befejezésért", ez ugye összesen 8000 Ft és az átlag alatt van, de nem ritka a 13.000 Ft-ról való indulás, elsősorban az olyan helyeken, ahol többen dolgoznak és az alapösszeg felét le kell adni a menedzsmentnek. Az extrák viszont maradhatnak a hölgyeknél, így ezen a téren elég változatos a kínálat.

Az egyik helyen belefér a 10.000 Ft-os alapárba a masszázs a kézi befejezéssel, amit a szolgáltató félmeztelenül nyújt és meg is lehet érinteni, a másik maszodában az alap 13.000 Ft, a leányzó extrának számolja hogy
1. leveszi a melltartót
2. hozzá szabad nyúlni a cicihez
3. meg szabad érinteni a popót
4. ad egy-két puszit
5. 10 másodpercre ő is belép a tusolóba
- a könnyelmű vendég máris otthagy közel harmincezer forintot és akkor még csak a szalonképes extrákat emlegettem, a többit a nagy hőségre tekintettel inkább nem.

Hát ennyi pénzért lehet ma Magyarországon masszázst vásárolni.


(megjelent 2009-ben a masszazstipp.hu oldalon)

OMG

prosztata masszázs és a hülyeség
Mi a fene az a külső prosztata?

avagy a fénysebességgel terjedő hülyeség!

***

és

prosztata masszázsa arccal

Olajos kézzel könnyebb falakat rombolni?
azaz a szőke nő és a prosztata masszázsa :-)